Aki ínyenc és sokat, kihegyezetten autózik, annak persze nem ajánlom a használt abroncsokat, de egy évente csak néhány ezer kilométert és nem túlzottan hajszoltan használt kocsira nyugodtan vásárolható nem új gumi. A legfontosabb, egyébként az újakra is vonatkozó szabály, hogy gumit csakis olyan helyen szabad vásárolni, ahol fel is szerelik, ha ugyanis hibás, az csak felfújtan, a felnin, akár csak menet közben derül ki. Amennyiben gyanús az abroncs, azonnal jelezni kell a szerelőnek/eladónak. Ha a gumiban nincs szálszakadás (mely felütő gördüléséről, oldalfalának puklijából látszódna), még gyártási idejét, egyenletes kopottságát és természetesen profilmélységét kell szemügyre venni. A gyártási idő az oldalfalba nyomott DOT-számból olvasható ki, utóbbi első két számjegye gyártási hetét, utolsó két tagja évét adja meg. A téli abroncsok már 3 (!), míg a nyárik mintegy 5 éves kortól öregnek tekinthetők. Noha a profilmélység tekintetében a hatósági előírás 1,6 mm, a szélesebb abroncsokból már a 4 milliméteres barázda-mélységűeket sem szabad felszerelni, míg a keskenyebbekből ilyenekkel akár több, mint tízezer kilométer is gond nélkül lefutható. Válasszon az autogumi.shop.hu webáruház új autógumi kínálatából!
Monthly Archives: december 2021
Elrendelt sors, vagy szabad akarat?
Mindannyiunknak van sorsa és életfeladata. Igaz, hogy vannak keretek, amelyek adottak, mint a család és az ország, ahová születtünk, valamint a környezet, amely alakított bennünket gyerekkorban. Formálnak a szüleink, tanáraink, barátaink, betegségeink, még a nyelv is, amelyen beszélünk, kulturális, szellemi közegünk. A születési képletünkből következtetni lehet a személyiségünkre, amely ezek hatására alakult ki (nehézségeink, félelmeink, szükségleteink és képességeink útjában álló gátló tényezők). A horoszkópunkkal adott lesz az is, hogy mikor fogunk átmenni bizonyos kríziseken, sorsfordulókon. Az is előre jelezhető, hogy az adott kihívás milyen élet és lelki területeket fog érinteni esetünkben. Azt viszont már nem lehet látni, hogyan, milyen módon változunk, hogy ellenállunk-e a változásnak vagy együttműködünk-e vele. Hol van akkor a szabadságom? Szabadon dönthetünk, hogy mit kezdünk mindezzel, szembenézünk vele és átalakítjuk, vagy hátat fordítunk azoknak a kihívásoknak, amelyeket sorsunk és lelkünk kér tőlünk. Személyre szóló spirituális tanácsadás és sorselemzés a titania-sorselemzo.hu weboldalon!
Ezek a kovácsoltvas kerítés előnyei!
Általában két fő szempontot veszünk figyelembe a megfelelő anyag kiválasztása során. Elsősorban szeretnénk, ha kerítésünk esztétikus lenne, ugyanakkor a védelem is nagyon lényeges. A kovácsoltvas tökéletes választás azoknak, akik biztonságban szeretnék tudni családjukat egy meseszép kerítés segítségével. A kovácsoltvas egy kemény anyag, melyet a viktoriánus időkben kezdtek el kerítésként használni, ezeket általában kovácsok készítették kézzel. Szerencsére ma is megalkothatjuk kerítésünket ebben az egyedi stílusban. Az anyag képes valódi biztonságot nyújtani ingatlanunk számára. Egy fa vagy drótkerítést egy betörő gond nélkül képes akár pillanatok alatt átvágni. Ezzel szemben a kovácsoltvas kerítésen csak komoly erőfeszítések árán lehet áttörni. Mivel a vágáshoz a betörőknek hangos és nagy teherbírású eszközre lenne szükségük, általában nem vállalják a kockázatot. A teteje jellemzően tüskés, amely szintén hatékonyan tartja távol a bűnözőket. Mindemellett megakadályozza, hogy a háziállatok és gyermekek az ingatlanon kívülre kerüljenek. Ezeknek a kerítéseknek ugyanis függőleges oszlopaik vannak, amin egy gyerek vagy kutya nehezebben mászik át, mint egy manapság divatos, vízszintes beosztású építményen. Keresse fel ön is a sepifemtechnika.hu weboldalt ahol készséggel állunk rendelkezésére!