Falmatrica az új lakásomba!

életfa fotótapéta

életfa fotótapéta

Olyan rég írtam a lakásomról, bár tudom, hogy korábban azért kicsit sok volt ebből. Azért szeretném mindenkivel megosztani örömöm, miszerint hamarosan beköltözünk. Immár hat hónapja várunk erre a pillanatra. Ezen a héten bekerülnek az ajtók, tehát innentől kezdve már semmi porolós munka nem lesz. A bútorok hiányoznak még, de ami nagyon szükséges, a jövő héten megérkezik. Tehát ez azt jelenti, hogy végre elkezdhetjük közös életünket férjemmel, új otthonunkban. Ezután következik az otthonossá tétel. Már most nagyon tetszik a lakás, de kellenek azok a kis praktikák, amivel még jobb lesz. Aztán szépen lassan olyan lesz, amilyenre vártunk. Egy kreatív hobby bolt is cél, hiszen szeretnék a lakásban sok olyan dolgot, amit saját kezűleg csinálunk. Kis mécses tartó, kis falfestés. Szeretnék falmatricát is. Az ötletek megvannak, kivitelezni lesz idő, csak lakjunk már ott. Anyuéknál laktam eddig, nehéz lesz az elszakadás nekik is és nekem is. De itt az idő ezt mindenki tudja. Ez az élet rendje. Vagyis ennek már korábban meg kellett volna történni, de így alakult. A falmatricát már meg is rendeltem a dekor-varazs.hu webáruházból!

Színes falmatrica!

körös falmatrica

körös falmatrica

Színes falmatrica szettek, melyeket bátran ajánlunk nappaliba, hálószobába, tiniszobába, előszobába, és sok-sok más helyre. Kiváló minőségű dekorációk, melyeket akár fűrészporos tapétára is fel tehetsz! Én ezt választottam a dekor-varazs.hu webáruházból! Élethű köves dekormatrica, mely tökéletes választás nappali faldekorációjaként, vagy akár az irodád szebbé tételére.  Egyszerűen feltehető öntapadós falmatrica, mely kifejezetten falra való fóliából készült. Feltehető festett falra és fűrészporos tapétára is, illetve bútorra, ajtóra, és más sima, tiszta és száraz felületekre. Körös,pöttyös dekoráció szettek – színes fali dekor matricák rendelhetők a dekor-varázs.hu webáruházból! Exkluzív minőségiek, ennek ellenére olcsó és nagyon mutatósak. A körök – pöttyök feldobják a falat, jobb lesz a hangulat, mindenki szeme oda fog szegeződni! Ha te is szereted a különleges dekorációkat, ne hagyd, hogy a falad továbbra is üresen álldogáljon, öltöztesd fel pöttyösbe! A falmatrica öltöztet.