Jó minőségű műkörmös alapanyagok

zselé lakkA zselélakkot vagy más néven géllakkot 2010-ben vezették be, azóta pedig megállíthatatlan népszerűségnek örvend. Megjelenésének én is nagyon örültem, hiszen csodálatos találmány, mely kiváltja a műkörmöket, használata során azonban néhány dologra érdemes odafigyelni. A zselélakk kezdő készletnek köszönhetően az UV fényre keményedő anyag kerül a köröm felületére, mely nem kopik és csak nagyon ritkán pattogzik le. Népszerűsége mégsem ezeknek köszönhető elsősorban. A nők szívébe azzal lopta be magát, hogy ötvözi a körömlakk könnyű kezelhetőségét az építőzselé előnyeivel, hiszen szépen szétterül és a festési csíkok sem látszanak meg benne. Ez számomra például nagyon fontos szempont, mert sohasem voltam képes körömlakkal szép felületet létrehozni, folyamatosan látszott, hol húztam végig az ecsetet. Barátnőm szerint a legjobb az benne, hogy változatos színekben kapható és tartós, hiszen hetekig a köröm felületén marad, közben pedig az épített műkörömmel szemben nem vastagítja meg a körmöket, tehát természetesnek hat .

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!